Hogy a honvágy szóba se jöhessen, a Nemzeti Galéria érkezésemre kiállítást rendezett Gustave Caillebotte képeiből A festő szeme címmel.

Caillebotte az egyik legkevésbé ismert francia impresszionista. Ismeretlenségének oka mindössze annyi, hogy apjától egy textilgyárat örökölt, emellett jogászként is dolgozott, a megélhetésért nem kellett aggódnia, így aztán egyetlen képet sem adott el élete során. Sokféle technikát és témát kipróbált, de a legszívmelengetőbbek a párizsi utcaképei.

Ezen az oldalon majdnem az összes festményét végig lehet böngészni.

Pénzét arra is használta, hogy barátait, az impresszionista festőket (köztük Monet-t, Renoir-t, Pissarot) támogassa, kiállításokat szervezett nekik, megvásárolta a képeiket. Végrendeletében 68 felbecsülhetetlen értékű képet a francia államra hagyott, mivel azonban nem akarta, hogy pincékben porosodjanak, azzal a kikötéssel, hogy a Luxembourg-palotában, később pedig a Louvre-ban kell őket kiállítani. Mivel azonban az impresszionistákat ekkor még az Akadémia dominálta művészi ízlés nem fogadta el, a képek felét az állam visszautasította - ezek ma egy amerikai magánalapítvány tulajdonában vannak.

A Caillebotte által festett képek közül a legtöbb ma a Musée d'Orsay-t ékesíti (vajh' mikor látom újra).

Életédességben való elmerülésemet egy koncerttel lehetett még fokozni (a Galériában minden vasárnap délután ingyenes koncerteket rendeznek). A Pablo Ziegler Quartet for New Tango nem francia tájra repített, de ugyanazzal a finomsággal és szépséggel teli zene, mint Caillebotte ecsetvonásai. (Sajnos egy másik formációban, de itt hallgatható egy kis ízelítő.) Igy telnek itt a hétvégi napok.