Washingtonban teljesen átlagos szombat reggel az, amikor az ember úgy ébred, hogy "Na, ma megnézem a német bombázó vadászrepülőket és egy űrállomást". Smithonian angol úr halálakor nem tudott mit kezdeni hatalmas vagyonával, és a fiatal amerikai államra hagyta. Volt is vita a szenátusban, hogy vajon el lehet-e fogadni azt a röpke félmillió dollárt alig egy évtizeddel azután, hogy a britek porig égették DC-t, de aztán valahogy meggyőzték magukat, ennek köszönhetően ma 18 múzeum mintegy 140 millió tárgyat őriz, amit ingyen meg lehet nézni. Az egyik legérdekesebb - legalább egy pici országból érkezve - a Légi- és Űrmúzeum. Nemcsak a reggeli terveket lehetett beváltani, hanem megtudtam, hogy mit esznek és hogyan isznak, alszanak az űrhajósok, hogy rám lehet bízni egy postát szállító repülőgép vezetését, de stewardess nem lehettem volna az '50-es években (csak amerikai állampolgár hajadon jöhet szóba), és a leginkább hozzám illő állás az űrközlekedésben - kitaláljátok? - az oktatói pálya lenne.